Előszó:
A parkolás mellett Svájcban a mosás is szívás. Megszokott, hogy a többcsaládos bérházakban a lakóknak nincs saját mosógépe, hanem egy közös mosógépen osztoznak a lakók. 20 lakónál ez már macerás. Persze be van osztva ki mikor moshat, de egy hét akkor is csak 7 napból áll. Ha valami gond van a nekünk jutott időszelettel, akkor lehet csereberélni másokkal, vagy tisztítóba járni (drága), vagy saját mosógépet venni (de a fürdőszobák kicsik), vagy több hétre elegendő ruhatárat venni. Ha pedig valaki bepofátlankodik valaki más mosási idejébe, akkor elszabadul a pokol.
És fizetni is kell érte. Lajoséknál a közös (egyébként lyukkártyás!!) mosógép mindenféle érmét elfogad, a miénk csak fél frankosokat. Lehet állandóan postára járni és pénz váltani. Ami viszont nálunk jó, hogy mi csak hárman vagyunk a házban, és a mosás sincs beosztva, kb. akkor mosunk amikor akarunk. Ideális.
Ahogy megfigyeltem, mindannyian hétvégén mosunk. Idáig szombat délelőtt tudtam mosni, de már másodjára beelőzött az egyik szomszéd. Nem tudom melyik. Sebaj, gondoltam, majd délután mosok. 11-kor már csend volt pincében, lementem hát, de a ruhái még bent voltak a mosógépben. Sebaj, biztos mindjárt jön és kiveszi. Elvégre nem lehet mindenki percre pontos. Délben a helyzet változatlan volt, még mindig nem tudtam mosni. Közben ment az idő a takarítással, vásárlással, főzéssel, de a ruhák maradtak a mosógépben. Később a helyzet csak reménytelenebb lett, mert észrevettem, hogy az összes kocsi eltűnt a ház elöl. Valszeg csak én maradtam otthon.
Kezdtem ideges lenni, mert a szomszéd elment, úgy hagyta a mosógépet, én meg nem tudok mosni, amíg nem méltóztatik kivenni a ruháit. 5 körül kiragasztottam egy cetlit a mosógépre, hogy "Hello :) szeretnénk mosni". Remélem veszi a lapot és legközelebb jobban figyel. Este 7-kor a cetli még érintetlen volt, ruhák továbbra is a mosógépben. Úgy voltam vele, hogy már nem érdekel, tovább nem várhatok, kiveszem a ruháit, ha kell turkálok a tangák, és a macis pólók között, de nekem mosnom kell. Ha meg esetleg rajtakap, és esetleg nem tetszik neki a dolog, akkor itt is elszabadul a pokol. Muszáj mosnom, megyek Bernbe megint, utána meg haza. Csak azt nem tudtam, hogy hová tegyem a cuccait. Volt egy lavórom, de féltem, hogy felviszi benne a ruhákat és utána "elfelejti" visszahozni. A betonpadlóra leterített nejlonzacskóra való ruhakirámolás meg csak egy fokkal jobb annál, hogy kihányom a ruháit a földre. A mosógép teteje sem lett volna sokkal jobb, de már csak ez maradt.
Na így néz ki a mosókonyha (van egy szárító is, de azt nem használom) és a betonpadló. Én sem szívesen találnám a kimosott ruháimat a földön.

Elmentem még futni, és mire 8 körül visszaértem, megoldódott a dolog. A mosógép üres, a cetli maradt, rajta egy új felirattal: "tut mir lid" = "sajnálom" (így irta, hogy "lid", és nem "leid"). Hát akkor Happy End idáig.