2009-04-30
Gyerekek
Tegnap megint vigyáztam a gyerekekre és arra a következtetésre jutottam, hogy kezdenek megszeretni :) Az egyik lány nekem adta a rajzát amit együtt csináltunk, íme:
A másik pedig megkért, hogy rajzoljak valamit az emlékkönyvébe. Persze vannak árnyoldalai is a dolognak, most éppen az hogy majdnem kiverte a kisfiú az első fogam :) Persze nem direkt, csak nekem dobta a vizipisztolyt. Új értelmet nyert számomra a "munkahelyi baleset" kifejezés. Be is paráztam rendesen, hogy kiesik a fogam, de szerencsére nem:)
2009-04-29
Autóval Svájcba
Az egyszerűség kedvéért Budapesttől az osztrák-svájci határig: ~875 Km és ~8 óra a nettó menetidő München felé a google maps szerint, Innsbruck felé picivel több: 895 Km. Erre rájön még a Pesten belüli kavarás, a Svájcon belüli autókázás, valamint a dugók, építkezések, bio- és technikai pihenők.
A jó hír, hogy végig autópályán mehetsz, a rossz, hogy még így is sokáig fog tartani.
Pestet elhagyva az M1 első benzinkútján meg lehet venni a magyar mellett az osztrák matricát is. Ehhez rendszámot nem kérnek, adnak rendes matricát, a legrövidebb pedig a 10 napos, ára 7,7 EUR (link). Az osztrák autópályák honlapja: www.asfinag.at, sok hasznos infó van rajta, és megy angolul is.
Az út innentől kezdve egyenes az osztrák-magyar határig. Schengennek hála nincs kavarás a határon, csak áthajtasz a régi határőrbódék között. Ausztriában is ugyanúgy 130-al lehet menni autópályán mint idehaza, csak több a kamera. Jönnek szép sorban a látnivalók: burgenlandi szélerőművek, parndorfi outlet, a schwechati reptér kifutópályája miatt befedett rész, az OMV olajfinomító, majd Scwechat-nál áttérsz a Bécset délről elkerülő autópályára (aluljárós, alagutas, külvárosi 80-as szakasz, utána dimbes-dombos erdős), aztán irány Linz. Ha akarsz akkor Bécs és Linz között bemehetsz a melki apátságba ami pont az autópálya mellett van, de inkább irány Linz.
Linzet délről elkerüli a pálya, majd megy tovább Salzburg felé. Salzburg és Linz között lehet örülni, kb. itt van valahol az út fele.
Salzburg már a német határon van, és Schengennek ismét hála itt sincs ellenőrzés. Errefelé már kezdenek alakulni a hegyek, és sok itt a látnivaló ha valaki meg akarna pihenni. A közelben van Hitler sasfészke, Hochenwerfen, a Mondsee, Salzburg és Hallstatt is.
A németeknél az autópálya ingyenes, matrica nem kell, a 130 pedig már csak ajánlott sebesség. Felső határ nincs, korlátozások is csak néha, tolják is neki rendesen (Rüdiger kolléga szerint itt vezetik le a napi stresszt). Engem már tolt le 160-170-nél VW Polo és Suzuki Swift is, és az is mindennapos hogy a belső sávba bemerészkedő teherautó / mazsola seggébe beleszállnak a 200-al repesztő svábok - tapossák is a féket ilyenkor rendesen. Én meg nem örülök amikor ilyesmi történik pont mellettem / előttem. A másik ami szerintem gyakori a németeknél az a tömeg és a dugó. Szóval, itt vagy nagyon mennek a dolgok vagy nagyon nem, és ez szubjektív, de én nem szeretem a német szakaszt. Aki szeret gyorsan menni / nem szereti az alagutakat az viszont szeretni fogja.
Dimbes-dombos rész amúgy az itteni, a Chimsee-nél kicsit kilapul, majd 70 kilométerrel a határ után elágazik az autópálya: el kell dönteni hogy München felé mész északnak, vagy délre Innsbruck felé. A svájci határnál újra összeér a két út, szóval, nem ezen múlik, hogy melyik utat választod.
1) München felé az autópálya északnak tart, majd bemegy a városba, kb. olyan mintha a Hungária körúton autózna az ember. Nálam szempont, hogy lehetőleg a "munkaidő vége" környékén ne járjak erre.
Münchent elhagyva még ~160 Km vár rád a német autópályán, majd Bregenz-nél újra átmész Ausztriába pár (de tényleg csak pár) kilométer erejéig. 1) Bregenz-nél van a ~7 Km hosszú Pfänder alagút ami ingyenes 2) a régi határállomáson (Schengen megint) pedig már meg lehet venni a svájci autópálya matricát.
Ausztriában nem sokat fogsz autózni, a svájci határ innen csak egy kőhajításnyira van. Érdemes ránézni a GPS-re mert ha erre akar vinni, amit egyébként a google maps is javasol:
akkor ne menj erre, ha csak nem akarsz keskeny osztrák tanyasi utakon autózni. Menj inkább kicsivel tovább a Dorbirner str-ig, vagy még délebbre Diepoldsau-ig. Ha mégis rátévedtél a kis utakra, akkor ne aggódj nem tart sokáig. A Rajna túloldalán lévő narancs csík pedig már a svájci autópálya.
2) Ha a Chimsee után délnek fordulsz akkor Kufstein-nél újra visszakerülsz Ausztriába és a hegyek közötti völgyben vezető autópályán mehetsz. Kicsivel hosszabb erre, viszont sokkal szebb, és szerintem kevesebben is vannak mint München felé.
Innsbruckon simán átmegy az autópálya, majd Innsbruck után fél órával kezdődik a kb. 80 kilométeres alagutas szakasz. A leghosszabb az Arlberg alagút, ~14 Km, aminél 8,5 EUR-t kell fizetni. Innen egyébként kb. egy órára van Neuschwanstein. Az alagutak után újra autópálya majd Diepoldsau-nál a svájci határ.
Ugyan Svájc is csatlakozott már Schengenhez, de azért előfordul, hogy nézelődnek a határon.
A svájci autópálya matrica kb. 40 CHF és naptári évre érvényes. Autópályán 120 a max, amit érdemes tartani.
A jó hír, hogy végig autópályán mehetsz, a rossz, hogy még így is sokáig fog tartani.
Pestet elhagyva az M1 első benzinkútján meg lehet venni a magyar mellett az osztrák matricát is. Ehhez rendszámot nem kérnek, adnak rendes matricát, a legrövidebb pedig a 10 napos, ára 7,7 EUR (link). Az osztrák autópályák honlapja: www.asfinag.at, sok hasznos infó van rajta, és megy angolul is.
Az út innentől kezdve egyenes az osztrák-magyar határig. Schengennek hála nincs kavarás a határon, csak áthajtasz a régi határőrbódék között. Ausztriában is ugyanúgy 130-al lehet menni autópályán mint idehaza, csak több a kamera. Jönnek szép sorban a látnivalók: burgenlandi szélerőművek, parndorfi outlet, a schwechati reptér kifutópályája miatt befedett rész, az OMV olajfinomító, majd Scwechat-nál áttérsz a Bécset délről elkerülő autópályára (aluljárós, alagutas, külvárosi 80-as szakasz, utána dimbes-dombos erdős), aztán irány Linz. Ha akarsz akkor Bécs és Linz között bemehetsz a melki apátságba ami pont az autópálya mellett van, de inkább irány Linz.

Salzburg már a német határon van, és Schengennek ismét hála itt sincs ellenőrzés. Errefelé már kezdenek alakulni a hegyek, és sok itt a látnivaló ha valaki meg akarna pihenni. A közelben van Hitler sasfészke, Hochenwerfen, a Mondsee, Salzburg és Hallstatt is.
A németeknél az autópálya ingyenes, matrica nem kell, a 130 pedig már csak ajánlott sebesség. Felső határ nincs, korlátozások is csak néha, tolják is neki rendesen (Rüdiger kolléga szerint itt vezetik le a napi stresszt). Engem már tolt le 160-170-nél VW Polo és Suzuki Swift is, és az is mindennapos hogy a belső sávba bemerészkedő teherautó / mazsola seggébe beleszállnak a 200-al repesztő svábok - tapossák is a féket ilyenkor rendesen. Én meg nem örülök amikor ilyesmi történik pont mellettem / előttem. A másik ami szerintem gyakori a németeknél az a tömeg és a dugó. Szóval, itt vagy nagyon mennek a dolgok vagy nagyon nem, és ez szubjektív, de én nem szeretem a német szakaszt. Aki szeret gyorsan menni / nem szereti az alagutakat az viszont szeretni fogja.

1) München felé az autópálya északnak tart, majd bemegy a városba, kb. olyan mintha a Hungária körúton autózna az ember. Nálam szempont, hogy lehetőleg a "munkaidő vége" környékén ne járjak erre.

Ausztriában nem sokat fogsz autózni, a svájci határ innen csak egy kőhajításnyira van. Érdemes ránézni a GPS-re mert ha erre akar vinni, amit egyébként a google maps is javasol:

2) Ha a Chimsee után délnek fordulsz akkor Kufstein-nél újra visszakerülsz Ausztriába és a hegyek közötti völgyben vezető autópályán mehetsz. Kicsivel hosszabb erre, viszont sokkal szebb, és szerintem kevesebben is vannak mint München felé.

Ugyan Svájc is csatlakozott már Schengenhez, de azért előfordul, hogy nézelődnek a határon.
A svájci autópálya matrica kb. 40 CHF és naptári évre érvényes. Autópályán 120 a max, amit érdemes tartani.
Kocsiszervíz 4
Megjött a múltkori ködfényszórós mókáról a levél. A biztosító írt, hogy megkapták a számlát a szerviztől, 251 frankról, amit át is utaltak nekik, és ezzel el van intézve a dolog (önrészről nem volt szó), továbbá ettől a ponttól kezdve, ők mint biztosító átvállalják a szerviztől a garanciát. Küldtek egy kupont, amivel ingyen átvizsgáltathatom az elvégzett javítást - ha esetleg kétségeim lennének. Jött még egy kérdőív és válaszboríték is amiben azt tudakolják, hogy mennyire vagyok elégedett az ügyintézéssel. Hát ez korrekt volt, most épp elégedett ügyfél vagyok. Ki is töltöm gyorsan.
2009-04-26
Lili
Ma vendégünk volt, Lili. Ő egy kutyus, pontosabban a magyar család kutyusa akiknek a gyerekeire vigyázok. Ma elmentek uszodába és megkértek, hogy addig vigyázzak a kutyusra :) Nagyon édi és valljuk be egyszerűbb rá vigyázni mint három gyerekre. No meg persze Gábor is imádta, hisz ő amúgy is nagyon kutyás. Egyébként a hétvége sűrű volt ilyen szempontból, mert péntek délután és szombat este is vigyáztam a gyerekekre plusz ugye vasárnap Lili :) Nem unatkoztam annyi szent!

2009-04-24
Égő
Szerdán voltam olyan ügyes, hogy miközben Emilievel szürcsölgettem az üdítőt egy teraszon istenien leégtem :) De nem ám csak úgy simán...áh az snassz! Napszemüveg nyomot hagyva az orromon-arcomon, vállamnál pólócsík és ezt tetőzve mindezt csupán a bal oldalamon. Arról sütött a nap:) Remek, ma meg lefagyott a fülem hazafelé, mert olyan hideg szél fújt. Hmm....ez a tavasz!
2009-04-22
Kocsiszervíz 3
Megjött a helyi Volvo kereskedőtől a számla a múltkori olajfolyásos ügyről:
+ 7,6% ÁFA és olyan 180 CHF lett a vége. Gondolom a 152 CHF az óradíj lenne (?)(híííjjj... bár végülis egy svájci szerelő keres gondolom vagy 3x annyit mint egy otthoni, ergo az óradíj is lehet 3x akkora), de legalább megoldották 1 óra alatt úgy a dolgot, hogy a kocsi még most a hazaút után sem csöpög.
Egyébként meghívtak hétvégére a "tavaszi Volvo modellkiállításra" is. Soha nem értettem ki a fene jár ilyen hétvégi autóbemutatókra (Jozefet és Lajost leszámítva), még akkor sem ha ingyen van a kaja-pia. Aztán Anikó felvetette, hogy mi lenne ha elmennénk, én meg belegondoltam, hogy végül is más dolgunk most úgy sincs. Szóval az unatkozó svájciak járkálnak ilyen baromságokra. Így aztán könnyen lehet, hogy most hétvégén az autókereskedésben fogunk társasági életet élni, sürgünk-forgunk, ingyé kajálunk, Anikót beültetjük egy C30-asba, esetleg XC60-asba (csak mert abból jobb a kilátás) utána meg hazajövünk.
Előtte azért átgondoljuk ezt a dolgot még1x.

Ellenőr
Tegnap hatalmas dolog történt nálunk :) Lassan négy hónapi itt tartózkodás után most először találkoztam a buszon ellenőrrel. Tiszta BKV csak a kék egyenruha hiányzott meg a karszalag (ők kártyával járnak). Hát ezt is megértük... ezek szerint mégsem lehet lógni :)
2009-04-21
Salzburg

Innen származik az eredeti kézzel készített salzburgi Mozart golyó is, ami nem piros, hanem kék és darabja 0.8 Euro turisztoknak.

Odahaza

- a budai Skála megszűnt létezni, a helyén egy 4x akkora betontömb van mint anno a Skála
- ezt csak onnan tudom, hogy elgyalogoltam a Móriczra, hogy vegyek egy kis kaját a kedvenc szendvicsesemnél, ami időközben szintén megszűnt
- a BKV átvariálta a járatokat, már nem igazán tudom melyik busz jár mifelénk, a metró azért a régi
- a Zöld Pardon nevű szórakozóhely megnyitotta kapuit, Szodoma és Gomorra várja tizenéves látogatóit
- Az M0-ás remek, és már Maglódnál is van Auchan
- voltunk színházban az un Pesti Broadway-en
- Pesten vezetni egyre stresszesebb dolog (legalábbis nekem)
- adóbevallás letudva
2009-04-13
Tavasz, húsvét miegymás
Jó itthon lenni. Annyira jó idő van hogy az hihetetlen. Nem mintha kinn fáztunk volna, de azért ez mégis más :) Már maga az, hogy ki lehet ülni a kertbe. Ezen kívül csak itthon tűnt fel, hogy tehenészeknél nincs meggyfa meg barackfa! Azok csak almát esznek. Pedig ezt a habos fehér látképet még ők is megirigyelnék!
Hétvégén körbelátogattuk a barátokat, családot és úgy látszik itthon nagyon hosszú, hideg és unalmas tél volt. Mivelhogy minden nap bejelentette egy-egy barátnőm, hogy terhes és jön a baba náluk! Gratulálunk mindenkinek, beindítottuk a babaszámlálót. Fél év múlva ha jövünk haza ki tudja hány poronty fog itt sírni :) Még 4 napig itthon leszünk, meglátjuk mennyire emelkedik a szám :) Minden napra egy tojás... ill. baba...
2009-04-10
Hazaút
Nakéremszépen, csütörtök délután 13:30 körül indultunk Svájcból, és péntek hajnal 1:30-kor már itthon neteztem, az út kb. 12 óra volt. Innsbruck felé mentünk, mert arra szebb az út, meg féltem a német dugóktól. Innsbruck után kicsivel többen voltak, és a pályán is levették 100-ra a limitet, de dugó nem volt és végig folyamatosan lehetett haladni. Nyugdíjastempóban végigkocogtuk az utat, közben jó sokszor megálltunk, összesen kilencszer, szóval nem csoda a 12 óra. A lényeg, hogy megérkeztünk és itthon vagyunk a napsütéses Kárpát-medencében.
2009-04-09
Indulás
Még egy óra és indulunk haza, remélem nem lesz sok dugó és simán hazaérünk. A nap idáig aktívan telt: reggel elvittem Anikót németre, utána gyors vásárlás a Coop-ban (csokik otthonra, kaja az útra), tankolás, kocsi baszkurálás (tankolás, keréknyomás, olajszint, porszívózás, galambszar mosás), futás, zuhany, rámolás, ebéd. Közben Anikó is hazaérkezett, eszik ő is, aztán indulunk. Kerek 1000 Km hazáig. Hit the road Jack.
2009-04-08
Kocsiszervíz 2
1)
Az váltós olajfolyás szépen néz ki, újabb olajfoltokat nem találtam a kocsi alatt. Várok a számlára, de a szerviz még nem küldött semmit. Kíváncsi vagyok mekkora összeg lesz rajta. Mindenesetre idáig elégedett ügyfél vagyok.
2)
Áprilisban kellett befizetni a kötelező + casco biztosítást a második félévre, hopp 850 CHF. Ha már ennyit fizetek a fullextrás biztosításomra akkor esetleg fizethetnék a törött ködfényszórómat is. A telefonos ügyintéző ezúttal nem volt annyira penge angolul, online szótárazott, de azért félig németül, félig angolul szót értettünk. Nyugtatgattam, hogy semmi gond, meg amúgy is kit érdekel, a lényeg, hogy: 1) segítőkész volt 2) megerősítette, hogy a biztosításom fedezi a ködfényszórót is "Glass breakage w.small glass comp." címszó alatt. Feltett pár kérdést, rögzítették a tényállást, jól jön gondolom a biztosítási matematikusok (a legjobb kérdés: hol és mikor történ a káresemény? -hát, úgy négy hónapja hát, tetszik tudni kérem, az úgy volt, hogy nem tudom, ja, hogy ide mindenképp be kell írnia valamit? na jó, tegnap történt az autópályán) majd kerített egy szervizt a közelben, innen fél órára a tanyavilág közepén. Mellesleg itt minden faluban van 2-3-5 "Garage", de gondolom ez a szerződéses partner, hát legyen, meg vidéken autózni amúgy is szép. A szerviz másnap felhívott, múlt hét pénteken elmentem hozzájuk szemlére, készítettek egy fotót és megrendelték az alkatrészt. Hétfőn hívtak, hogy megjött a lámpa, mehetek cserére, fél óra alatt elintézik a dolgot. Ma (szerda) reggel elmentem hozzájuk.
Az előtérben csak egy pult van, az ügyfelek nem tudnak leülni, így sétálgattam fél órát a faluban, majd 35 perc múlva visszamentem. Munkafelvevő hátramegy, szól a szerelőknek: hallom hogy mondja, "itt a Kunde és vár, kész vagy? kell segítség?", majd jön és mentegetődzik, hogy nehéz hozzáférni, be kell állítani kell még 5 perc. Mondom semmi gond, nem sietek. 5 perc eltelik, fickó megint hátramegy, megint hallom, hogy "vár a Kunde". Azzal jön vissza, hogy már csak két perc. Tovább támasztom a pultot, ismét hátramegy, kurva nagy ordibálás hátul, majd mosolyogva jön vissza, hogy "Monsineur, kész az autó". Autó előáll, szerelőcsávó (aki nem mosolyog) átadja a kulcsot. Lehajolok megnézni az új lámpát, én is mosolyogva mondom, hogy "Zúúpö, szépen néz ki". Aztán eljövök, a pénzt és a papírokat elintézik a biztosítóval.
Ismét elégedett ügyfél vagyok.
Ápropó Monsineur: Hazafelé a tanyavilág dombjai között autózva, azon gondolkoztam, hogy német Svájc közepén, miért a francia-svájci az egyetlen rádióadó amelyik tisztán fogható.
Egyébként az új ködfényszóró szépen néz ki, és világít is! :)
3)
A bal visszapillantó tükröm burkolata egy pár hónapja nem ragaszkodik annyira a kocsihoz és csak lóg, ha valami nagyobb erőbehatás éri, úgy mint erősebb ajtóbecsapás, menetszél autópályán, stb. Meg idegesítő is, hogy az autópályán a tükörbe nézve azon gondolkozok, hogy vajon meddig bírja még.
Egy darabig ragasztószalaggal orvosoltam a problémát, de az cikin néz ki (még a fekete is, az ezüst meg pláne), meg nyomot hagy a műanyagon, de nem akartam drága helyi szervizbe vinni, ki akartam húzni addig, amíg legközelebb hazamegyünk. A hétvégi kerékcsere után viszont megjött a kedvem a bütyköléshez. Gondoltam rosszabb nem lesz, a szerviz meg úgyis cserélne, ergo nincs mit vesztenem. Sikerült lepattintanom a burkolat egy részét. És kiderült, hogy egy csavar sem tartja a burkot a kerethez, a kinyúló műanyagcsonkok pedig töröttek. Hát, ha ezt meglátják a Volvo szervizben akkor nem sokat szarakodnak vele, raktár / rendelés, csere.
Ha már így áll a helyzet, akkor semmi akadálya egy kis kontárkodásnak, becsavartam két hegyes facsavart a műanyagcsonkokba (szentségtörés), és hozzáfogattam a burkot a kerethez. Nehéz volt becsavarni, mert a tükröt nem tudtam leszedni, a lyukak pedig pont mögötte vannak (tükröt törni meg végképp drága), szóval kanyarba kellett csavarni. Nem is lett se szép se tökéletes, azt is beismerem, hogy prémiumautóhoz méltatlan barbár megoldás, de ingyé volt és stabilan tartja a burkolatot. Ha nem válna be akkor még mindig ráérek átgondolni a Volvo szervizt, addig meg spóroltam egy Xbox-nyit.
A blog autórovata hamarosan újra jelentkezik. Addig is, Szép Napot Mindenkinek!
Az váltós olajfolyás szépen néz ki, újabb olajfoltokat nem találtam a kocsi alatt. Várok a számlára, de a szerviz még nem küldött semmit. Kíváncsi vagyok mekkora összeg lesz rajta. Mindenesetre idáig elégedett ügyfél vagyok.
2)
Áprilisban kellett befizetni a kötelező + casco biztosítást a második félévre, hopp 850 CHF. Ha már ennyit fizetek a fullextrás biztosításomra akkor esetleg fizethetnék a törött ködfényszórómat is. A telefonos ügyintéző ezúttal nem volt annyira penge angolul, online szótárazott, de azért félig németül, félig angolul szót értettünk. Nyugtatgattam, hogy semmi gond, meg amúgy is kit érdekel, a lényeg, hogy: 1) segítőkész volt 2) megerősítette, hogy a biztosításom fedezi a ködfényszórót is "Glass breakage w.small glass comp." címszó alatt. Feltett pár kérdést, rögzítették a tényállást, jól jön gondolom a biztosítási matematikusok (a legjobb kérdés: hol és mikor történ a káresemény? -
Az előtérben csak egy pult van, az ügyfelek nem tudnak leülni, így sétálgattam fél órát a faluban, majd 35 perc múlva visszamentem. Munkafelvevő hátramegy, szól a szerelőknek: hallom hogy mondja, "itt a Kunde és vár, kész vagy? kell segítség?", majd jön és mentegetődzik, hogy nehéz hozzáférni, be kell állítani kell még 5 perc. Mondom semmi gond, nem sietek. 5 perc eltelik, fickó megint hátramegy, megint hallom, hogy "vár a Kunde". Azzal jön vissza, hogy már csak két perc. Tovább támasztom a pultot, ismét hátramegy, kurva nagy ordibálás hátul, majd mosolyogva jön vissza, hogy "Monsineur, kész az autó". Autó előáll, szerelőcsávó (aki nem mosolyog) átadja a kulcsot. Lehajolok megnézni az új lámpát, én is mosolyogva mondom, hogy "Zúúpö, szépen néz ki". Aztán eljövök, a pénzt és a papírokat elintézik a biztosítóval.
Ismét elégedett ügyfél vagyok.
Ápropó Monsineur: Hazafelé a tanyavilág dombjai között autózva, azon gondolkoztam, hogy német Svájc közepén, miért a francia-svájci az egyetlen rádióadó amelyik tisztán fogható.
Egyébként az új ködfényszóró szépen néz ki, és világít is! :)

3)
A bal visszapillantó tükröm burkolata egy pár hónapja nem ragaszkodik annyira a kocsihoz és csak lóg, ha valami nagyobb erőbehatás éri, úgy mint erősebb ajtóbecsapás, menetszél autópályán, stb. Meg idegesítő is, hogy az autópályán a tükörbe nézve azon gondolkozok, hogy vajon meddig bírja még.

A blog autórovata hamarosan újra jelentkezik. Addig is, Szép Napot Mindenkinek!
2009-04-07
Bewilli
A tegnapi nap fontos dolog történt: Anikó is megkapta a Bewilli-jét, így már ő is kis szürke igazolvánnyal szaladgálhat. December elején adtuk be a papírokat, csekély 4 hónap alatt meg is lett a dolog. Ahány kanton annyi szokás. Bürokráciát egy darabig nem akarok látni.
És ma volt az első nap amikor a szép tavaszi (nyári?) napsütés örömére biciklivel ment németre! Nekem is be kell szereznem egy biciklit.
És ma volt az első nap amikor a szép tavaszi (nyári?) napsütés örömére biciklivel ment németre! Nekem is be kell szereznem egy biciklit.
2009-04-05
Kirándulás: Mainau
Már régóta tervezzük, hogy elmegyünk Mainau-ba, csak a jó időt vártuk, hogy minnél több virág kezdjen már nyilni. Mainau egy sziget, ami lényegében egy botanikus kert-park. Csak gyalogosan lehet bemenni és egyszerűen gyönyörű. Kicsit olyan mintha egy hatalmas csodaszép parkra valami repülőből rengeteg virágmagot dobáltak volna amik aztán kinyílva ellepték a szigetet :) Lehet látni virágból készült szobrokat mint például ez itt: 
Vannak olyan területek, ahol mintha csak véletlenül, össze-vissza nyiltak volna ki a virágok és szépen beültetett részek is. Van egy pálmaház gyönyörű orchideákkal, külön lepkeház, kastély, éttermek és rengeteg szökőkút. 

Ezen kívül a sziget lényegében egy gyerekparadicsom. Lehet pónin lovagolni, kecskét etetni és van kisvasút meg persze egy hatalmas játszótér. Ami annyira jó, hogy szívesen lettem volna újra gyerek, hogy én is tutajozhassak a medencében!
Egyszóval szerintünk nagyon jó hely és mindenki találhat a szigeten valamit magának. Nyáron visszamegyünk majd újra megnézni, hogy akkor milyen virágok nyílnak. Jó kis délutáni program:)
A kocsi, a török meg a kollégák
Ismét egy aktív szombatunk volt. A jó idő miatt Gábor már nem húzhatta tovább a kerékcserét úgyhogy ebéd után nekiállt bűvészkedni odakinn úgy 2-3 órát. Jó munkához idő kell! Ez így is van, mert hála az alaposságának bütykölés közben rájött, hogy meg tudja csinálni a visszapillantó burkát is (ami már vagy 2 hónapja lejön) egy trükkös csavarozással. Így most nagyon örülünk, hisz nem keveset kértek volna ezért a szervizben. 1 pont Gábornak. Nekem persze maradt a házimunka és a pogi sütés idebenn, de mivel nagyon finom lett, ezért 1 pont nekem :) Közben megérkezett Lajos és A kolléga, mert megbeszéltük, hogy elmegyünk együtt vacsizni a németekhez. A kolléga tudott egy jó kis török éttermet. Tényleg nagyon jó volt, hangulatos kis hely. A kajáról nem is beszélve, finom is volt nagy adag is volt és ráadásul mindez baráti áron. Megjegyeztük a helyet, asszem legközelebb is megyünk :) 1 pont A kollégának. Köszönjük a látogatást!
2009-04-02
2009-04-01
Április 1
... bolondok napja. Reggel megismerkedtem a városka "bolondjával" aki egy kicsit szellemileg sérült férfi. Már láttam egyszer a buszállomáson, ahogy valakivel beszélget. Ma pont a mi buszmegállónkban állt és mindenkivel beszélgetett egy kicsit. Velem is megismerkedett, nagyon kedves volt megdicsérte a sálam, meg szép napot kívánt :) Mindenki normálisan viselkedett vele, senki sem volt közönyös, vagy lekezelő. Egyébként itt is szokás, hogy bolondok napján valami vicceset csináljanak az emberek. Ezt délután ki is használták a gyerekek velem szemben :) Ma is vigyáztam rájuk 3 órát és a végére már tényleg elég bolondnak éreztem magam! Fárásztó volt annyi biztos, de legalább edződöm. Majd meglátjuk ki nevet a végén :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)