2009-06-30

Izland 6

Ma körbejártuk Reykjavikot, de meg kell mondanom szerintem közel sem olyan érdekes mint azt az útikönyv írja. Persze minden csak nézőpont kérdése, mert Gábornak nagyon is tetszik. A kötelező köröket futottuk: parlament és városháza a tóparton, sun voyager, nemzeti múzeum, a nagy templom viszont éppen felújítás alatt volt. Délután elmentünk a Perlan-ba, ami a város termálvízgyűjtője tetején kilátóval és étteremmel, mellette a reptér :) és egy mű-geysir. Végül pedig egy skanzen szerűség, ahol zárásként helyes házakat láthattunk a különböző korokból. Ezzel egy nap alatt ki is merítettük a látnivalókat, holnap kora délután indulunk haza úgyhogy izlandi különkiadásunk ezzel véget is ért. Majd még írunk összefoglalót, ha lesz erőnk.
A szobor azt az izlandit ábrázolja, aki úgy 930 körül felfedezte Amerikát :) Vajon ehhez a spanyolok mit szólnak.

2009-06-29

Izland 5

A félszigetről visszafelé mint azt vártuk találtunk néhány érdekességet. Volt egy kis vulkáni kráter, amire fel lehetett mászni, rengeteg sziklás tengerpart, ahol madarak fészkeltek. Szinte minden kilométeren volt egy szép partszakasz, kiránduló utakkal, templommal. Késő délután pedig megérkeztünk Reykjavikba az utolsó állomásunkhoz, hogy holnap felfedezzük a várost.

2009-06-27

Izland 4

Ma feljöttünk ÉNY-ra a Snaefellsjökull vulkánhoz. Ez egy félsziget a közepén a hófödte vulkánnal (1446m) és a teljes nyugati része nemzeti park. Idefelé átjöttünk egy szoroson, illetve egy 4 km-es alagúton amiről mi azt hittük, hogy majd híd fog átmenni az egyik partról a másikra, aztán szembesültünk vele, hogy megyünk a föld alá :) Az út egyébként nem volt olyan látványos mint vártuk. Eddig bármerre mentünk folyton megálltunk fényképezni, de itt még a part menti szakaszok se voltak olyan szépek. Ólafsvík halászvárost elhagyva Hellissandur-ban szálltunk meg, de mindkettő "város" elég kihalt, mondjuk nem tudom mire számítottunk itt a világ végén. Kedvünket azonban feljavította a délutáni napsütés (amiben már a vulkán is jobban látszott) és tovább autóztunk a félszigeten a nemzeti parkban. Itt sokkal több volt a látnivaló, találtunk egy kis halászmúzeumot korabeli házakkal, Dritvik-nél egy lávamezős partszakaszon sétáltunk, majd átmentünk a Malarrif világítótoronyhoz. Holnap ezen az úton megyünk vissza Reykjavíkba, mert itt még lesz pár érdekesség.

Izland 3

Víkből felautóztunk egy tó mellé aminek nem tudom leírni a nevét. Az idő jobbra fordult, kicsit még mindig felhős volt ugyan, de legalább nem esett egész nap. Út közben néztünk gejzírt, vízeséseket végül pedig az a helyet ahol az izlandiak ősei 1100 éve összegyűltek tanácskozni. Utóbbi egyébként az európai és az amerikai kőzetlemez törésvonala mentén lévő szurdok. Először tértünk le az aszfaltról hosszabb távon, 30 kilométert autóztunk kacskaringós murvás földúton, ahova már jól jött volna egy terepjáró. A száraz idő és a kietlen terep miatt messziről lehetett látni ha jött szembe valaki - felverte a port, kicsit Dakar feeling volt egy Hyundai Getz-ben. A táj egyébként hihetetlenül változatos, hol zöld és termékeny, hol kietlen és sivatagos, esetleg lávamező, hol síkság ami aztán hirtelen átmegy hegységbe, gleccserekkel Már tegnap is láttunk kecskéket is amik teljesen őrizetlenül baktatnak az út mellett, ma pedig pár a kocsi elé is bekerült. Koccanás nem volt csak fényképezés.








2009-06-25

Izland 2

Ma Vík-ből indulva megnéztük a Skaftafell Nemzeti Parkot és a Jökulsárlón gleccser lagúnáját. Az idő már nem volt hozzánk olyan kegyes mint első nap, mert esőre és szélre ébredtünk. Olyan igazi jó kis írországi feeling volt, ahogy az áztatós esőt vizszintesen fújta a szél. Azért nekiindultunk a 190 km-nek és nem bántuk meg. A nemzeti parknál meg akartuk nézni azt a vízesést ami fekete bazaltoszlopokon zuhan a mélybe, de mivel szakadt az eső így inkább a Skaftafellsjökull gleccser aljába sétáltunk el. Innen tovább indultunk a Jökulsarlon lagúnához ami még rossz időben is lélegzetelállító. Befizettünk a kétéltűs útra és bementünk a lagúnába a jégtömbök közé. Iszonyat szerencsénk volt, mert beszálláskor még esett, de amíg a lagúnában voltunk addig elállt az eső. Ezt láttuk, a képek szerintem magáért beszélnek.


Izland 1

Vík-ben vagyunk, van net és kedv blogolni is. Reggel elindultunk Keflavikból, visszamentünk a reptérre és mégiscsak béreltünk egy izladni térképes Garmin GPS-t, majd elautóztunk Rejkjavik mellett. Ott próbáltunk kaját venni 2 nagyobb szupermarketben is, de mindkettő csak délben nyit hétköznapokon. Végül Selfoss-ban kajáltunk, ahol Anikó kiszúrt egy Subway-t, majd sikerült a kaja bevásárlást is elintézni. Izland amúgy jó hely, még a közértes pénztáros néni se jön zavarba, ha angolul kell beszélnie. Este Vík-ben alszunk, útközben pedig megnézünk 1 tengerpartot, 3 vízesést, sok hegyet és ellőttünk kb. 400 kocka CCD filmet.