Már elég régen írtam a blogra és gondoltam most bepótolom. Ez a hét elég sűrű volt és még nincs vége! Hétfőn jöttünk vissza Bp-ről és mentünk is egyből dolgozni. Viszont nagyon jó volt otthon, főleg azért mert annak ellenére, hogy sok mindent csináltunk abban az 5 napban most nem éreztem rohanásnak. Valahogy jobb volt mint augusztusban. Sikerült kicsit feltöltődni, még úgy is hogy az ember nehéz szívvel jön vissza. Nehéz elképzelni mikor-hogyan költözünk majd vissza és ettől mindig elszomorodunk. Kicsit olyan mintha kettős életet élnénk, egy ott ragadt anno két éve egy meg itt keresi a házra valót. De hogy vidámabb témákat is említsek a héten átmentem egy másik német csoportba ami ezerszer jobb mint a hétfői volt. Igaz ez szombat délelött van, de a tanár sokkal jobb, a csoporttársak is kedvesek, most már csak tanulni kéne :) Ide jár egy magyar lány is akivel nemrég ismerkedtem meg. Vele ebédeltünk tegnap, ma vasárnap pedig átmegyek az egyik kollégámhoz aki otthon babázik. Jó ez a kis társasági élet, már jövő hét végére is szerveződik ez-az.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése