2009-10-25

Appenzell túra 3.

Tegnap megint elmentünk Appenzell-be túrázni, de persze nem ment ez nálunk olyan egyszerűen. Először is a szokásos menjünk-ne menjünk dilemma részemről reggel 10kor, amikor Gábor még az ágyban :) Aztán csak elindultunk kb 12.30-ra ott is voltunk. Pont ment a felvonó amire először szálltam fel életemben. Túléltem, sőt nem is volt annyira gáz, úgyhogy egy dolog kipipálva, legközelebb is jöhetünk erre. A fentről ilyen volt a látvány, alul a tóval ahová indultunk.


Még itthon megnéztük milyen útvonalak vannak a hegygerincen, mert eddig még csak lent a völgyben a tóig mentünk meg vissza. A terv annyi volt, hogy felmegyünk felvonóval, onnan le a tóhoz és onnan le a kocsiig. Eddig egyszerűen is hangzik, de persze kitaláltuk, hogy nehogy már a kis "easy" két órás rögtön lemegyünk verziót válasszuk, meg persze az nem is ott visz le a tóhoz amerre mi szeretnénk. Menjünk a másikon amit nehéz belőni, hogy melyik is az igazából kb 3 óra, jó lesz az:) No persze több baki is csúszott a tervbe, először is a "nehéz belőni út" abból állt, hogy elindultunk és tök feleslegesen tettünk egy majdnem teljes kört. Persze ezt menet közben még nem tudtuk. Aztán minden kereszteződésnél a táblák alatt dilemmáztunk egy sort, hogy melyik utat válasszuk. Ehhez hozzátenném, hogy itt tényleg nem kell térkép ki van táblázva jól minden, menetidővel együtt. Meg van egy csomó vendégház, úgyhogy csak mi tudjuk ezt így túlbonyolítani. Szó mi szó a lényeg, hogy jól "elsétálgattunk" ami abból állt, hogy fel-le térdig érő hóban, ragyogó napsütésben kb 18 fokban mászkáltunk egy hegygerincen :)



Igen hóban, merthogy azt láttuk a webcam-en hogy fenn hófoltok vannak, de persze arra a fene se gondolt, hogy az a kis hó a hegyoldalon pont a jó kis ösvényen áll meg kupacokba rendeződve. No itt aztán volt egy pont ahol sikerült ráparáznom "a mindjárt lecsúszok az ösvényről", mert a hó az ugye olvadt, meg nem volt hová lépni ... meg "hol van már a lefelé út, mert hogy k-ra elmentünk a fenébe felfelé" című történetek (a harmadik képen az a szürke folt én vagyok). Persze Gábor se volt semmi, amikor néha belesüllyedt combig a hóba és alig bírt kijönni ... hátulról nézve majd halálra röhögtem magam, csak utána észbe kaptam hogy ott nekem is át kell mennem.

Persze aztán happy end a vége és leértünk egy "soha többé nem jövünk erre" típusú lefelé szakasz után. Beültünk a kis vendégházba, ettünk gyorsan egy Pommes-Wurst-ot és 6-kor leindultunk a kocsihoz totál kicentizve, hogy sötétedés előtt beszálljunk a kocsiba :)

Nincsenek megjegyzések: