Karácsony 2008

Összegezzük milyen is volt ez a 2008-as karácsony:

• Gábor hazaért és ez a legnagyobb ajándék,
• Mindenki örült az ajándékoknak, sikert arattak a nagy csokik,
• Jó volt együtt lenni a családdal és találkozni mindenkivel,
• Teljesült Gábor álma, hogy a lehető legtöbb ideig ne-csi-nál-junk-sem-mit,
  
• Egy hét tévézés, hajnalig játszás, süti-csoki-mogyi evés után eljutottunk arra a pontra, hogy ideje megmozdulni, de azért bőszen raktározzuk ezt az élményt a rosszabb napokra,
• Végül, de nem utolsó sorban bebizonyosodott amit eddig is sejtettem, hogy a férjemtől őszülök (ha idegesít) és hízok (ha nevettet) :) de azért nagyon jó már együtt lenni végre!
  

Túl sok Svájc

Honnan tudom, hogy túl sok időt töltöttem Svájcban:
- a schwechati benzinkutasnak Grüüezi-vel köszönök, Guten Tag és Abend elfelejtve. A benzinkutasok mellesleg már schwechatnál is magyarok.
- meglep ha valaki elakadásjelzővel villog amikor bejön elém
- Pesten belül 50-el megyek, 60-nál már remegek és keresem a kamerákat
- vasárnap eszembe se jut bevásárolni, mert hogy "vasárnap úgyis minden zárva van", és a többiek emlékeztetnek, hogy ez nem Svájc, hanem egy nagyváros, igen, itt vasárnap is lehet vásárolni, aranyvasárnap meg pláne

Hazaút

A helyzet úgy áll, hogy este nem tudtam elaludni, csak 3-4 között, pedig nem voltam ideges. Reggel 7:55kor Lajos ébresztett telefonon. Körbetelefonálta a helyieket, tőle tudtam meg, hogy "A kolléga még a kádban ül". Lajos egyébként már hajnal óta úton van. Azt mondta, hogy München felé esik hó, a belső sáv használhatatlan és rottyon van az autópálya. Mesés. Kinéztem az ablakon: itt faluhelyen már szinte az összes hó elolvadt, és ma reggel kivételesen a kocsimat sem kell letakarítani.
9-kor indulok.

Update
10-körül léptem át az osztrák-svájci határt, felhívtam A-t, aki nem sokkal előttem a bregenzi alagútban volt épp. München felé közeledve folyamatosan esett az eső, volt pár kisebb dugó, és egy bazinagy 14 kilométeres (inkább mondjuk úgy hogy 2 órás) München után. Linz és Bécs között már kijött, hogy keveset aludtam az éjszaka, már csak 100-120-al robogtam a pályán, na, meg a tömeg is nagy volt. Ekkor történt, hogy A kolléga rámtalált az autópályán, volt örömködés, hogy milyen kicsi a világ. Követtem egy darabon, de így hullán, sötétben, esőben sok volt nekem a 150-160as üldözés. Felhívtam, jó utat kívántam, és visszatértem a nyugdíjas tempóhoz. Schwechat után újabb dugó, újabb óra, a Moson pihenőnél pedig a megszokott balkáni hangulat és tömegnyomor fogadott. Onnan pedig már csak egy ugrás volt Pest. Bő 12 óra volt az út.
München előtt és után:

Hazamentem karácsonyozni

Holnap indulok, remélem nem lesznek sokan az autópályán. A készülődés már 2 napja elkezdődött: mosás, vasalás, teregetés, megint vasalás, csekkbefizetés, kaja vásárlás útra, tartós kaja vásárlás a visszaérkezésre, apróságok otthonra, mosogatás, gyors takarítás, hűtő és szemetes karbantartása (ne penészszagra jöjjek vissza) ma este pedig pakolás, futás (jobban bírom az egész napos kocsiban ülést ha előtte megmozgatom magam) aztán megint pakolás. Közben a melóhelyen is hajtás, 12 órázás is volt a héten. Rázós volt ez a péntek.
De sebaj, holnap indulok haza ! :)
Emlékeztetőül:

A Coop innovál

Még december elején történt, hogy a Coop, itt minálunk faluhelyen is bevezette a Passabene rendszert. Ennek az a lényege, hogy aki rendelkezik Coop kártyával (amolyan pontgyűjtő kártya) az a bejáratnál magához vehet egy kis kütyüt, amivel bent, vásárlás közben saját magának leolvashatja a vonalkódokat. A vásárlás végén beáll az elkülönített Passabene pénztárhoz, ahol nem kell kirámolni a futószalagra, hanem csak átadni a kütyüt a pénztárosnak, aki ez alapján számláz.
Ez valamiért akkora dolog volt, hogy még a helyi újság is megírta. A helyi Coop nem számít a lopások számának emelkedésére, de azért szúrópróbaszerű ellenőrzések lesznek. Biztos ami biztos, sok itt a bevándorló. Kiemelték azt is, hogy az eladószemélyzetnek sem kell leépítéstől tartania. A munkájukra továbbra is szükség lesz, pl. nekik kell ellenőrizni, hogy a kiskorúak nem vesznek piát. A Coop nem akar költséget faragni, beéri azzal, hogy a pénztárakon való áthaladás felgyorsul.

Idáig kétszer használtam: Egyszer kis kosárral, akkor tök kényelmes volt. A Passabene kasszánál nincs sor, aki meg kütyü nélkül odamegy, azt elküldik. Másodjára, teli rámolt nagy bevásárlókocsival, viszont mindent felpakoltattak a szalagra. Így már nem volt olyan jó, de a sorban állást még így is megspóroltuk.
A másik amit meg kell szokni, hogy nem szabad elfelejteni leolvasni a kosárba berakott dolgokat. Anikó csak úgy megszokásból rámolt befelé a kocsiba. Még jó hogy figyeltem, különben magyarázkodhattunk volna a kasszánál.

Pár héttel később jött a következő újítás: minden kocsit elláttak egy nagyítóval. Idősebbeknek hasznos. Kíváncsi vagyok mit találnak még ki.

Országimázs

Ez egy svájcmentes post: Az indexet böngészve találtam egy cikket, mely szerint a NASA eladja a nyugdíjba vonuló űrsiklókat, ezek közül egyet mar meg is vettek, és a washingtoni Smithsonian Institution's National Air and Space Museumban lesz kiállítva. Hűha, gondoltam, hogy az biztos nagyon ütős múzeum lehet, jobb mint a Walldorf melletti sinsheim-i Technik Museum a németeknél, pedig az se kutya.

Rákerestem erre a washingtoni múzeumra, ahol is a nyitólapon az volt az épp aktuális hír, hogy megkezdődött a Steven F. Udvar-Hazy Center építésének a második üteme. Hmm. Ez érdekes. Ki az a Steven F. Udvar-Hazy? És mi az, hogy ez mar a második ütem? Smithsonian Institute? Akkor biztos valami komoly tudós arc lehet, közismert, mondjuk mint Teller Ede, Jedlik Ányos, Szent-Györgyi, Semmelweis vagy valaki hasonló. Olyasvalaki akire büszkék vagyunk, aki úgymond építi az országimázst. De lehet, hogy csak én nem hallottam róla.

De nem. Stephenről nem sokat találtam a neten. Pedig van neki Wiki oldala is (magyarul még nincs lefordítva) ahonnan kiderült, hogy 2008-ban ő volt, a 147. leggazdagabb amerikai. Hűha. Akkor ö afféle híres Charles Simonyi, vagy hírhedt Soros György esetleg? És idehaza miért nem hallani róla? Rákerestem magyar oldalakon is, "Steven F Udvar-Hazy", "Udvar-Hazy", "Udvarházy Ferenc István", origo nulla, index nulla, google is alig talált valamit. Az értelmes találtok 2003 körüli cikkek (akkor nyílt meg az épület Phase 1 része) olyan magas látogatottságú oldalakon mint a www.cavalloni.hu, a www.kisalfold.hu, a www.ujneplap.hu, vagy a www.geographic.hu. Valamelyiken írjak is, hogy idehaza nem nagyon ismert, nincs sajtója, és tényleg így van. Kár, mert az Új Néplapos cikk alapján szimpatikus figura lehet.

Röviden: 1946-ban született, szüleivel `56-ban hagyták el az országot, végül az Egyesült Államokban kötöttek ki, ahol egyetemre járt, repüléssel foglalkozott, céget alapított és meggazdagodott. A múzeum pedig azért nevezte el róla az új épületét, mert ő támogatta a legnagyobb adománnyal az építkezést, ami azóta mar be is fejeződött, és 2003-ban megnyitottak a csarnokot. A megnyitón ott volt pl. Neil Armstrong, Travolta és meg sokan mások.
A kiállítás népszerű, évente millio+ látogatót vonz, és nem mellesleg jobban építi az magyarság imázst is, mint politikusaink együttvéve. Azért az eléggé ütős lenne ha a New York közepén álló hidat nem Brookly Brige-nak hívnák, hanem mondjuk Szechenyi Birdge-nak - a legnagyobb támogató után. Vagy akar csak Szabo Bridge. Mondjuk John F. Szabo Bridge.
A csarnokra visszatérve pedig: ugye már úton van a Phse 2 is. Wow! :)
És a Google a barátod.

Grittibänz

Ezt a postot Dec. elején kellett volna megírnom, csak lusta voltam. A történet a következő: Dec. 5. péntek délután ülünk az iroda hátsó szobájában (amit a múltkor lefényképeztem) péntek délutáni nyugalom van. Nyílik az ajtó, jön a főnök és csak úgy jókedvűen bekurjant hozzánk, hogy "Gritibenc!".
Lövésem se volt mit akarhat, svájciul ugye nem értek és nem beszélek. Gondoltam a többiek, a "németek" értik mit akar és reagálnak majd neki valamit. De nem mondtak semmit ők se, csak néztek.
Főnök ismét: "Gritibenc?" - fejek emelkedtek a notebookok mögül - nekem pedig még mindig nem volt tiszta folyik itt, csak lapultam és figyeltem: "Itt valami lesz."
- "Miii?" - kérdik a németek
- "Gritibenc? Kér valaki Gritibencet?"
- "Mi az a Gritibenc????"
- "Az olyan péksüti amit Mikuláskor adnak a gyerekeknek"
...
Szóval kaptunk Gritibencet, ami egy emberformájú tésztasüti. Főnök távozása után a németek jót röhögtek azon, hogy fogalmuk se volt arról, mit akarhat a főnök, meg hogy egyébként is milyen "fura" hely ez a Svájc. Gritibenc. Ki hallott még ilyenről! Nahát meg hűha! És egyébként is.

Utánanéztünk a dolognak a neten, megpróbálok összeollózni ide valami meghatározást: Spéci fehér tésztából készül, kb. a kalács és a zsemle között van félúton, kézzel alakítják ember formájúra, esetleg mandulával, cukrokkal, csokidarabokkal, stb. díszítik (a miénk igénytelen volt, kis cukrot szórtak rá, oszt annyi), türelemtől függően van orra, szeme, szája, gombjai, nyaklánca, stb. Persze a gyerek türelmétől függően, mert itt valamiféle szokás lehet, hogy a gyerekek Mikuláskor megformázzák a saját sütijüket, kisütik, majd pl. reggelire megeszik.
A süti nevei: "Grattibänz", "Grittibenz", "Teigmannli" - nem Svájcban lennénk, ha nem lenne valami vicces iiii betűs neve is - akkor még úgy is hívhatják, hogy "Chlaus", "petit bonhomme" és még vagy tucat másik név régiótól függően - ez ugye szintén svájci sajátosság. Eredete homályba vész, de a XVI. században már tutira volt, és abban is egyetértenek, hogy a figura Mikulás bácsit szimbolizálja csak éppen erősen leegyszerűsítve. Most pedig mindez jöjjön képekben is.
Ez itt egy professzionális darab:
Ezeket meg gyerekek készítették, home made darabok, jópofa dolog, gyerekként én is biztos nagyon élveztem volna.

Reggeli meglepi

Amikor reggel kinéztem az abalkon és ezt láttam, akkor az ugrott be: "A francba, lehet megint kocsit takartani" és nem az, hogy "Hurrá, havazott megint, de szép!"
Aztán kocsivakarászás közben rájöttem, hogy milyen jó is a napot egy kis testmozgással kezdeni, és milyen jó, hogy a régi olvadozó szottyadt havat felváltotta a szép friss hó, és milyen jó, hogy ma nem kell kilométereket autóznom az autopályán, mert ma itt dolgozok"
A cégtöl is szép a kilátás. Mégis szép nap ez a mai. :)

A német helyzet

Ma beszélgettem egy német kollégával. Megkérdeztem miért dolgozik Svájcban. Erre mint a bokrot elkezdte szidni Németországot: sok az adó, nem tudja mire költik az adóeurojait, nem lát belőlük vissza semmit, sok a társadalom és az egészségbiztosítás, a szolgáltatás rossz, és egyébként is szakemberhiány van az egész országban, nincsenek orvosok, mérnökök és szakik se, aki csak ért valamihez az elhagyja azt az országot, stb, stb, stb, - kb ez volt a lényeg. Nem értettem mindent tisztán, de azért bólogattam neki. Tényleg pocsék egy hely lehet az a Németország.

Mellesleg Ő már a második németutáló német akivel itt kint találkoztam, persze ide nem az otthoni viszonyokkal elégedett németek jönnek.

jutub - mai fiatalok

Amikor ilyen videókat látok, akkor érzem igazán, hogy az utánam utánam utánam utánam következő generáció és köztem akkora a különbség, hogy az már egy generációs szakadék.

Hóhelyzet

Többekkel beszéltem otthonról a hétvégén, mindenki azt kérdezte, hogy mennyi hó esett nálunk. Mindenkit megnyugtatok, a helyzet nem kritikus. Nem vagyunk elvágva a külvilágtól, nem kellett magam reggel kiásni a házból, és még iglut sem kellett építenünk. Áram és kaja is van. Hallottam én is, hogy Ausztriában 1 méter hó esett, meg Svájcban is volt hó dögivel, de a hegyekben. Persze Bernből hazafelé az út 4 óra volt, mert még nem tudták letakarítani az autópályát, és a belső sáv egy idő után használhatatlan volt. Mindenki maradt a biztonságos kitaposott külső sávban. Ennyi volt a kellemetlenség.

Svájcot kb. egy vízszintes vonal osztja ketté középen, ettől délre vannak a "Hegyek" (itt lent "délen" hegyek vannak, nem meleg tájak :), a meleg olasz tájak még a "délnél" is délebbre, a hegyeken túl vannak), a vonaltól északra pedig egy laposabb, dombosabb rész húzódik keresztbe az országon. Főleg itt laknak az emberek. Nem hülyék, hogy a hegyekbe lakjanak. Oda csak síelni járnak. Én is itt lakok, a hegyek innen 50-100 Km-re kezdődnek. Szerdától kezdve szinte folyamatosan esett a hó, de közben olvadt is, 10-15 centinél több sohasem volt. Még most is van bőven, de már kicsit szottyadt. Elmentem a határhoz: a svájci rész még most is havas, a távoli német dombokra már nem jutott a hóból. Mintha a határon elvágták volna a havazást, de ez már a múltkor is így volt, Németo. barna, Svájc meg tök fehér. Beljebb haladva meg még fehérebb. Az országimázs része.

Új SAP logo

Egyik kolléga kért meg, hogy segítsek neki kicserélni a ügyfél rendszerében a SAP logót. Mondom neki, hogy Google. Nem igazan ment neki. Volt fontosabb dolgom is, de érdekelt a dolog, szóval minden más fontosabbat félredobva segítettem. Sajna csak ilyen tesztkép volt a gépemen. :) Kolléga talált egy 8 oldalas leírást de itt van egy rövidebb is. SMW0-ban új Binary object felvétele (nekem .gif volt), majd SM30, SSM_CUST Maintain, két bejegyzést hozzáadni: START_IMAGE és RESIZE_IMAGE NO/[YES]. Majd logoff és login. Mostantól kezdve így néz ki a minisap-om:

Irodai környezet

Sok cég álláshirdetésében szerepel hogy "világszínvonalú irodai környezet" vagy valami hasonló kitétel. Nálunk ilyen a központi iroda:
Mondjuk nem is ígérték, hogy világszínvonalú, de így visszagondolva a régi SAP-os meg GE-s irodára, már értem mi az a úgynevezett világszínvonal. Érdekes hogy a SAP-nál is a walldorfi irodák lerobbantak voltak a magyarokhoz képest. Persze az is igaz, hogy az emberek többsége nálunk úton van, vagy épp ügyfeleknél dolgozik. A központban fele annyi hely van mint ahány kolléga. Ha mindenki egyszerre bejönne, akkor nem lenne elég ülőhely. Vagy marad a home office.

Nagy csoki

A repteres sztorit csak egy érdekességgel egészíteném ki: a szuvenírboltokban nézelődve találtuk a lentebbi bazinagy Toblerone-t. Először azt hittem, hogy a dekoráció része, majd megláttam rajta az árcetlit (116 CHF), utána már csak arra voltam kíváncsi, hogy mennyi csokit adnak ennyi pénzért: 4,5 kilót.
Persze lefényképeztem, de aztán a neten jobb képeket találtam. YouTube-on pedig van egy rakat Toblerone reklám is. Érdekes, én még egyet sem láttam, nem tudom mely országokban nyomulhat a Toblerone marketinggépezete. A márka idén volt 100 éves, és kész kultusza van. Visszatérve a csokira: Toblerone Jumbo vagy Toblerone Mega a neve, 4,5 kiló, 80 cm, és a neten is megrendelhető. Ez a csaj meg kb. másfél méteres lehet:

Zürich airport

Nem gondoltam, hogy ilyen hamar lesz miről írnom, de hát az élet nem mindig úgy alakul ahogy azt gondolnánk. Gyorsan eltelt a hétvége és eljött a vasárnap, búcsúzkodás, reptér újra és egyben utoljára. Vegyes érzelmekkel hagytuk el a lakást, de vigasztalt, hogy már csak 2 hét és vége a különélésnek! Úgy tűnik egy darabig ez volt az utolsó repülőutam, hiszen ezen túl már csak kocsival jövünk-megyünk haza.
Lényeg a lényeg rövid búcsúzkodás és szuvenír vásárlás után elváltunk egymástól. Én be a kapun, passport és már el is tűntem az üvegfalon túl. Gondoltam veszek még vizet meg csokit a csajoknak, de úgy döntöttem, hogy inkább majd a security "tapizás" után intézem el úgyis van ott is elég üzlet. Elbattyogtam, átvizsgáltak, megcéloztam az első boltot gondoltam ez jó is lesz vegyük csak elő a pínzt! Keresem egyik zseb, keresem másik zseb, a franc ebbe a fekete tatyóba nem találom. Ok, na akkor még egyszer pakoljunk ki mindent hisz emlékszem, hogy nálam volt még kinn sütit is vettem utoljára amikor együtt voltunk. Nincs sehol, pánik, vészharang, gáz!! Telefon Gábornak vészhelyzet, menjen vissza nézze meg a padnál ahol ültünk. Most mi legyen, útlevél, jegy nálam szokás szerint, mert azt mindig a kezemben viszem. Tehát haza tudok menni, csak éppen egy vasam sincs, plusz benne volt a bankkártyám, jogsim (még jó hogy általában a többi kártyám kirakom)! Visszamentem, információt nem találtam mondták menjek ki nyugodtan a security részen. Kimentem gondoltam csak ott hagyhattuk a székeknél még a külső váróban hiszen azóta elő se vettem ill. akkor be se raktam a táskába. Gondoltam Gábor ha megleli kimegyek érte. Közben hívott, ott nincs, biztos valaki megtalálta, tuti leadták ez volt az első szava, hisz ez Svájc (mert ugyebár A kolléga is otthagyta a hajón a fényképezőjét és az is meglett). Elment az információhoz meg a talált tárgyakhoz, ott sincs biztos máshol adták le, a talált tárgyakhoz meg általában csak másnap kerül. Meghagyta a nevem, számunkat ez van majd visszajön érte holnap nincs mitt tenni nekem megy a gépem, menni kell. Beálltam megint a security-s sorba, mert egyrészt mit tehetünk, másrészt egyre többen lettek és rájöttem hogy nemsokára már a kapunál kell lennem. Rettentően kezdtem érezni magam, ügyes vagyok ilyen is csak velem fordulhat elő és stb. Plusz még mielött elváltunk volna szokás szerint kinevettem Gábort, mert halálra idegesített a "nézzük át mégegyszer hogy nálam van-e minden cuccom" tortúrájával ami min 5 perc nála minden indulás elött. Szakadjon rám az ég gondoltam, hogy most az egyszer miért nem csináltam én is ugyan azt, amivel ő a halálba kerget. Ez van kissé a sírás szélén álltam, a sor haladt és közben mérlegeltem mennyit is buktunk a témán: kb 30 e Ft, bankkártyát letiltatni és rá kellett jönnöm a jogsi a legrosszabb. Biztos hetekbe telik amig meglesz akkor pedig, hogy vezetek kifelé 4 hét múlva. Eközben beértem a kapumhoz, gondoltam legalább keresek egy mosdót mielött beszállok a gépbe amikor meghallom, hogy velem szemben az utaskisérő srác épp a nevemet mondja. Irány a pulthoz, mondom elhagytam a pénztárcám. Természetesen megtalálták, az x. információnál van leadva. Remek, juppi akkor most mi lesz már kezdik a beszállást fél óra és felszáll a gép. Mondta menjek vissza, én meg, hogy a férjem itt van, nem lehet-e odaadni neki. Szó mi szó tisztáztuk, hogy az a bizonyos információ már a passport check után van de még a security elött, tehát Gábor nem tudja átvenni. Próbálkoztam vigyék ki a külső infohoz, de nem. Menjek csak vissza nyugodtan, futva két perc oda két perc vissza :) megvárnak. Rendes volt, hagyjam ott a táskám menjek, megmondta hol találom. Futás, tiszta ideg voltam, de megtaláltam simán. A csaj meg se kérdezte ki vagyok a kezembe nyomta (benne volt a foglalási papírom onnan találtak meg ilyen gyorsan) és már rohantam is vissza, át a security-n (ma már harmadszorra:) és vissza a kapuhoz. Még teljesen időben beszálltam a buszba és már csak reméltem, hogy a jó gép felé tartok :) Egy darabig ne lássam a Zürich airportot! Persze ezt csak az idegesség mondatja velem, hiszen lássuk be minden jó ha a vége jó. Ugyan mennyi esélyem volt rá, hogy egy ilyen nagy reptéren fél óra alatt sikerül megtalálni a pénztárcám (a teljes tartalmával együtt)? Amit leadott valaki?? Hát igen ez karma.....

Megjöttem

Most, hogy közeledik a januári kiköltözésem úgy gondoltam ideje, hogy helyet foglaljak nemcsak a lakásban hanem az oldalon is :) Úgyhogy ha feltűnik a kék szín tudjátok, hogy a női rész következik.
Sajnos hó még nem várt rám, de helyette itt egy kép hogy milyen is a kivilágítás itt az ünnepek előtt. Ez a reptéri váró mennyezete. A város főutcája is ki van világítva nagyon helyes és vicces is egyben, mert a csillagos lámpák alatt a körforgalomban még élő virágok vannak kiültetve. Azért ha az időjárás nem is emlékeztet december elejére az a két mikulás akiket hazafelé láttunk megteszi :)

Az a trágya céges lakás

Ez a tizenvalahanyadik hét Bernben. Meló után irány a parkolóház, majd onnan végigbattyogok a történelmi belvároson át a céges lakásig. Vállamon a notebook táska, egyik kezemben bőrönd, a másikban az nagy kék IKEA-s szatyor, ágyneművel, kajával. Turista szemmel szép a belváros, de így tizenvalahanyadjára inkább lennék valahol máshol. Leginkább otthon.
A lakás légvonalban 60 méterre van Bern nevezetességétől, a Zytglogge-től. Ez az óratorony volt 1191-től a város nyugati határa. Ha így számoljuk, akkor a ház ahol lakok, van vagy 800 éves, és úgy is néz ki. Menet közben persze biztos leégett párszor, majd újjáépítették, és tuti, hogy tele van kísértetekkel is.
Először azt hittem, milyen király lesz a céges lakásban lakni, aztán rájöttem, hogy szívás. Rosszabb mint az az esztergomi pókhálós retró hotel ahol egyszer aludtunk. Az legalább be volt rendezve, itt meg azért nincsenek pókhálók mert egyszerűen nem tudnak hova szőni a pókok. Nincs SEMMI a szobában. Csak egy ágy, oszt annyi. Jó dolog ez, az ember élvezi, kb. 20 éves koráig, aztán kezd hiányozni a mikrosütő.
Illetve beraktak még egy lámpát amivel világíthatok, mert a plafonból is csak a drótok lógnak ki. Az ágynemű az saját, abban jobban megbízok. Kell egy kis hazai ebbe a környezetbe. Van egy szabad konnektor a notebooknak, és van Internet, meg WLAN is. Wow.
Az ággyal szemben van a skandinávosan eccerű feng shuis szekrénysorom. Magam készítettem: a nappaliban található asztaltól áthoztam 3 széket és arra pakolom ki a dolgaimat. A legelső héten amikor még új voltam, és még nem tudtam mi a dörgés, akkor zacskóztam. Hát ilyen itt az élet.
A negyedik széket kivittem a fürdőszobába, így már ott is tudok mire pakolni. Rájöttem, hogy milyen hasznosak a polcok! Tessék őket megbecsülni.
A kollégáról meg annyit, hogy alig látjuk egymást. Udvarias, köszön, aztán visszavonul a szobájába. Néha kijön, levizeli a WC deszkát, titokban dohányzik, meg tudom, hogy milyen zenét hallgat (fiatalabb korában rocker lehetett, talán olyasféle hosszú hajú csávó mint BM kolléga) - és kb. ennyi a kapcsolatunk. Igazából nem is hiányzik már a társaság. Nem olyan itt mint Heidelbergben, ahol együtt jártunk kajálni meg sörözni a kollégákkal. :)